Játék napok a Jelenlét Pontokon

Idén már negyedik alkalommal indult lelkes kis csapatunk, hogy bekapcsolódjon a szalézi atyák missziójába. Darufalvi Eszter önkéntesünk már negyedik éve vesz részt a „Kazincbarcikai pojektben”. Ő írta:

A napjaink egyszerűek voltak. Hétfőn, július 27-én négyen elmentünk a sajókazai Jelenlét Pontra, ahol egész nap játékokkal, táncokkal, dalokkal és némi kézműves foglalkozással szórakoztattuk a gyerekeket. Kedden ugyan ezek a gyerekek látogattak el hozzánk, a Kazincbarcikára. Programokkal teli napjuk volt a játszótéren, a Don Bosco Sportközpontban és a szalézi rendház kápolnájában imádkoztunk, a kis mozijában, ahol egy rövid rajzfilmet néztek meg. Zárásként mindannyian ebédeltünk a McDonald’s-ban, és elbúcsúztunk a gyerekektől.

Az utolsó napon Balajtra látogattunk el, és igyekeztünk szalézi oratóriumi játéknapot varázsolni.

A gyerekek jól viselkednek és alázatosabbak, mint bármelyik középosztálybeli családból származó gyerek, akivel valaha is találkoztam. Minden rosszalkodás, amit láttam, olyan volt, amit bármelyik gyerekcsoport csinálna; Az egyetlen különbség az, hogy rövidebb a figyelmük időtartama, de a jelenlévő nevelők segítségével évről- évre jobb.

A JelenlétPont munkatársai , mint mindig, nagyon vendégszeretők, és mélységesen hálásak voltak a mi kis hozzájárulásunkért. Mindig lenyűgöz a kitartásuk, és végtelen csodálattal tekintek a munkájukra. Hatalmas szerepet játszanak ezeknek a gyerekeknek és közösségeknek az életében, amelyet még jobban el kellene ismerni és meg kellene becsülni. Minden helyzetben lelkesnek tűnnek, és végtelenül segítőkészek. Valahogy olyan könnyednek tüntetik fel a munkájukat, pedig ez az egyik legnehezebb. Még a nyelvészeti kutatási projektemhez is felajánlották a segítségüket, amelyet a jövőben szeretnék ezekkel a gyerekekkel elvégezni. Remélem, hogy ezzel a kutatással tudom majd felhívni a figyelmet a Jelenléti Pontokra a tudományos körökben, ahogyan azt az elmúlt években a szalézi ifjúsági közösségben is tettem.

Írta: Darufalvi Eszter

Könyvjelző Közvetlen hivatkozás.

Hozzászólások lezárva.