Ezen a nyáron, már második alkalommal utaztak önkéntéseink Albániába, hogy az ott élő gyerekeknek nyári oratóriumot szervezzenek. Mind a 6 fiatal remek helyi önkéntes, így a megvalósult program nagyon hasonlított a magyar nyári gyermek programjainkra. A 2026. július 11-18 között megélet tapasztalatokról így írnak:
Februárban hívott meg bennünket a VIDES magyarországi képviselője Albániba önkénteskedni. Igent mondtunk, de még nem tudtuk, hogy mire vállalkozunk. Hiszen ráébredtünk arra, hogy nem tudunk albánul, illetve angolul is csak kevéssé. Ő azonban megnyugtatott, hogy nem csak hárman megyünk, hanem még más fiatalokat is felkért. Több online egyeztetés, ismerkedés, tervezés után július 11.-én Tordasról hajnalban elindult a kis missziós csapat hat fővel. Szerencsénkre a színes társaság miatt akadálymentesen haladt az út: volt aki járt már a Balkán vidékén, volt aki perfekt angolt bizonyított, volt aki olasz tudásával és lelki támaszával volt jelen közöttünk.
Odafelé megálltunk Medugorjéban, nagyszerű alkalom volt arra is, hogy összerázódjon a csapat. Mikor megérkeztünk az úticélunkba Shenkollba (Szent Miklós) kiderült, hogy nem csak mi magyarok fogunk táboroztatni. Nagy meglepetésünkre négy olasz fiatal és egy velük érkező szalézi szerzetesnővér is becsatlakozott. A hír hallatán rájöttünk, hogy olaszul csak köszönni tudunk. Szerencsére a kis angol tudásunkkal hamar szót értettünk egymással.
A tábor kilenctől délig tartott öt napon keresztül, de már fél kilencre ott voltak az albán gyermekek. Egyre többen lettünk a napok előrehaladtával. Harminc fővel indultunk, utolsó nap ötvennégy vidám gyerekkel játszhattunk. Első nap nem tudtuk hogyan is lehet megszólítani őket, de hamar ráébredtünk, hogy a játék a közös nyelv. Mindenki tud focizni, ugráló kötelezni, frizbizni, célba dobni, zsonglőrködni labdákkal, tányért pörgetni vagy diabolózni. Mi segítettünk nekik, ők pedig kiváló tanítványaink voltak. A szabad játékot közös táncok, bansok követték, majd a nagy közös játék következett, néha korcsoportokra bontva. A nagy melegben mindenkinek jól esett a frissítő tízórai. A rövid pihenő, után betértünk a ház hűvös termébe, ahol kézműveskedtünk. Rózsafüzért, kulcstartót, gyöngy karkötőt, quilling művet, origamit illetve papírtányér díszt alkothattak. Nagy büszkeség töltötte el a gyereket, ha egy alkotással készen lettek. Mentek megmutatni Dáriónak, aki végig velünk volt, s többek között ő volt a mi tolmácsunk olaszról albánra. A hét végére több olasz és albán kifejezést is elsajátíthattunk. Az alkotás után áttértünk a templomba, ahol egy-egy példabeszédet eljátszottunk, majd az atya beszélt róla a gyermekeknek úgy, hogy megértsék. Latin taizéi énekekkel, és latinul imádkozva a Szűz Anyához zártuk a napot. Don Bosconak ez a négy hely volt fontos az életében: udvar, a játék és a szórakozás; ház, a biztonság és a szeretet; iskola, a tanulás; templom, az ima és az Istennel való találkozás helye.
Nekünk animátoroknak nem lett vége a napnak. Pakolás, ebéd és készülhettünk a következő napra. Új színdarab, új játékok, megfigyelések és javítások. A déli országokhoz híven az ebéd utáni szieszta sem maradhatott el. A pihenést közös szórakozás követte az olasz barátainkkal. Hamar barátok lettünk, mert hasonló érdeklődési köreink voltak, és ahogy ismerjük az olaszokat: elég közvetlenek. Annyira jóban lettünk, hogy meg is invitáltuk Budapestre a négy olasz fiatalt. Tengerpartoztunk, várost néztünk és Szent Antal kegyhelyét látogattuk meg a helyi atya vezetsével.
Megismerhettük az albán, olasz gasztronómiát, de mi is megismertettük a magyar ízvilágot. Egyik vacsorára gulyást főztünk palacsintával és előkerült egy kis Unicum is. Másnap reggelire kolbászt, paprikát és piros aranyat tettünk az asztalra.
Eljött a szombat reggel hajnali öt óra. Indulás haza. Egy nap alatt levezettük a hazautat! Balesetmentesen. Hála és köszönet lakozik a szívünkben, hogy eljuthattunk, és hogy ilyen fantasztikus embereket ismerhettünk meg, új barátságokat köthettünk. Megtapasztaltuk, hogy többet tudtunk angolul, mint ahogy azt gondoltuk. Rájöhettünk arra is, hogy a nyelv nem is olyan nagy akadály. A gyerekek így búcsúztak „reméljük jövőre is jöttök”! (Beszámolót írta: Villő és Gosti)
