A Magyar VIDES életében első alkalommal egy kis csoport Nemzetközi Önkéntes munkára indult. 2025. július. 12-20. között. Önkénteseink számára a tábor egy héte hatalmas interkulturális élmény és egy jó lehetőség volt, hogy a szolidaritás, az együttműködés és az önkéntesség értékéről ne csak gondolkodjanak, hanem meg is éljék..
A program a Nemzetközi VIDES támogatásával, a „Fiatalok a világ átalakításért” (Youth to Reshape the World [YAAAs 2025] program keretében zajlott.
Egyik önkéntes így számol be az útróL:
Július 12-én indultunk önkénteskedni Albániába, egy Shënkoll nevű községbe, ahol rogacionista atyák fogadtak bennünket és velük együtt foglalkoztunk az ottani gyerekekkel.
A hetünket egy csodaszép szentmisével indítottuk, itt tapasztaltuk meg először az albánok vendégszeretetét. A hívek nagy érdeklődéssel néztek ránk a templomban és mosolyogva fordultak felénk kezet fogni.
A vasárnap délután ellátogattunk Tale-ba, a szalézi nővérek házába is, majd a tengerparton naplementét nézve, három nyelven imádkoztuk az esti zsolozsmát. Lenyűgöző élmény volt. Minden napot szentmisével kezdtünk, ahol albán népviseletbe járó asszonyokkal találkoztunk.
A gyerekek mindig korábban érkeztek 9 óránál, ebből is látszott, hogy mennyire lelkesek és szeretnek itt időt tölteni egymással és az atyákkal, nővérekkel is. Amíg meg nem érkezett mindenki, addig szabadon labdáztunk, beszélgettünk a gyerekekkel, egy új labdajátékot is tanultunk tőlük. Ezután közösen táncoltunk, amit nagyon élveztek és hamar meg is tanulták a lépéseket. A tánc után korosztály szerint két csoportra osztottuk őket és különböző játékokat játszottunk velük; fogócskát, japán focit, volt, hogy aláírásokat kellett gyűjteniük. Miután kifutották magukat és elfáradtak kézműves foglalkozást tartottunk nekik, könyvjelzőt hajtogattunk, képeslapot, karkötőt készítettünk velük, gyurmáztunk közösen. A napot közös imával zártuk, ilyenkor Kati nővér Don Boscoról és a Szűzanyáról mesélt nekik, illetve arról, hogy hogy helyezte Szent István király Szűz Mária oltalmába Magyarországot. A gyerekek minden délben haza mentek.
A tábor utolsó napján egy nagy lapra rajzoltak és hálás üzeneteket írtak nekünk, mi pedig füzeteket adtunk nekik búcsúzásként. Az önkénteskedés során nemcsak mi tanítottuk a gyerekeket, hanem mi is rengeteget tanultunk tőlük. Engem leginkább az önzetlen, odaadó szeretetük fogott meg, hogy mennyire befogadóak voltak velünk és mindenért hálásak voltak. Utolsó nap egy kisfiút hajtogatni tanítottam és annyira hálás volt nekem, hogy megölelt engem. Ez az aprócska pillanat, és a hatalmas mosolya ébresztett rá arra, hogy mindenért mondjak köszönetet a Jóistennek, amivel megajándékozott és legyek boldog, mert az ő gyermeke vagyok.
Délutánonként lehetőségünk volt, hogy megismerjük. az albán nép történelmét, kultúráját és a jelenlegi helyzetét. Különösen tetszett, amikor betekinthettünk egy szalézi oratóriumba, Scutariban. Számunkra a rogacionista atyák adtak lehetőséget, hogy az ottani gyerekekekkel foglalkozzunk, de örömmel tapasztaltuk meg az Egyház egységét, ahogy a szerzetesrendek összefognak a gyermekekért, vagy bármerre is jártunk, a ferences nővérek és a szalézi testvérek is ugyanolyan szeretettel fogadtak bennünket
Albániából hazafelé megálltunk Szkopjéban is, Teréz anya szülővárosában, ahol egy fokolárés nővér fogadott bennünket. Az ő megrendítő tanúságtétele és az ottani keresztények helytállása is megerősített minket a hitünkbe. Teréz anya odaadó élete pedig arra késztet, hogy itthon is folytassam az önkénteskedést és mindent szeretetből tegyek másokért. (Juhász Inge, Újpest)
